Országos diáklabor felújítási program indul

Országos diáklabor felújítási program indul

Több mint 1 milliárd forint támogatásból újulhat meg 24 középiskolai diáklabor a „Selye János Diáklabor Hálózat kiépítése” című projekt keretében. A fejlesztések célja, hogy gyakorlati eszközökön keresztül felkeltsék a fiatalok figyelmét a kutatói pályák iránt. 

A Neumann János Program hangsúlyos része a kutatói utánpótlás folyamatos biztosítása, a magyar kutatók számának további növelése. Ezt figyelembe véve a kormány kiemelten támogatja a fiatalok MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) pályaorientációját, hiszen ezen tudományterületek magasan képzett szakemberei kulcsszerepet játszhatnak a tudásgazdaság fejlődésében, az innováció előrehaladásában, a nemzetgazdaság fejlődésében.

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) és a Magyarországi Diáklaborok Egyesülete konzorciuma elkötelezett abban, hogy vonzóbbá tegye a fiatalok számára a tudományos életpályát. Céljuk, hogy minél korábban, minél szélesebb körben elérhetővé tegyék a fiatalok számára a legújabb innovációs eszközöket, és bemutassák a legújabb tudományos eredményeket. 

A Selye János Diáklabor Hálózat kiépítésének részeként szeptembertől 24 magyarországi középiskolai diáklabor újulhat meg, összesen 1,1 milliárd forint kormányzati támogatással. A projekt keretében szakmai továbbképzések, tudományos rendezvények és tanácsadás is elérhető, összekapcsolva ezzel a hazai és nemzetközi innovációs ökoszisztéma szereplőit. A diáklaborok és hálózatuk hatékony működése érdekében a projekt teljes időtartama alatt személyes tanácsadás és vezetőfejlesztés is biztosított. A projekt a már meglévő diáklaborok mellett újak, köztük egy mobillabor létrejöttét is segíti. A kezdeti sikereknek köszönhetően a projekt második körében további 342 millió forintos keretösszeg áll majd rendelkezésre az iskolák számára. 

A diáklaborok a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap közvetlen támogatásával valósulnak meg. A magyar kormány kiemelt célkitűzése a fiatalok matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) pályaválasztásának támogatása, a tudás alapú gazdaság és az innováció előrehaladása érdekében. A NIÜ ezen célkitűzés elérése érdekében támogatja az ilyen és ehhez hasonló projektek megvalósulását.

 

Budapest, 2023.07.xx.

További információ:



A Nemzeti innovációs Ügynökség a magyar innovációs vállalkozások közvetlen segítésére jött létre. Portfóliójában a fiataloknak szóló képzések, tehetséggondozó programok és mentoráció ugyanúgy szerepelnek, mint az érettebb vállalkozásoknak szóló valorizációs, inkubációs, nemzetközi kapcsolatépítő programok, melyekkel a startupok következő szintre lépését ösztönzi. Az ügynökség célja – tudományterülettől függetlenül – a teljes ökoszisztémát segíteni az innováció magjának elültetésétől a sikeres piaci hasznosulásig, ezzel egy információs és támogató csomóponttá válni.

A nyertes pályázók:

Diáklabort működtető/létrehozó intézmény neve

Település

Avasi Gimnázium 

Miskolc

Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma

Pécs

Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium 

Csongrád

Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium 

Dabas

ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Szombathely

Eötvös József Gimnázium és Kollégium

Tata

Hatvani Bajza József Gimnázium 

Hatvan

Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium

Kaposvár

Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium

Kecskemét

Keszthelyi Vajda János Gimnázium 

Keszthely

Kiskunhalasi Református Kollégium Sziládi Áron Gimnázium 

Kiskunhalas

Lévai József Református Gimnázium és Diákotthon 

Miskolc

Mátyás Király Gimnázium 

Fonyód

Mobilis Közhasznú Nonprofit Kft.

Győr

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

Hódmezővásárhely

Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda 

Kecskemét

PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Pécs

Siófoki Perczel Mór Gimnázium és Kollégium

Siófok

Szegedi Radnóti Miklós Kistérségi Gimnázium 

Szeged

SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

Szeged

Tinódi Sebestyén Gimnázium 

Sárvár

Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum 

Veszprém

Vetési Albert Gimnázium 

Veszprém

Világi Zsidó Iskola Alapítvány 

Budapest

 

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük