Projektek

Az első alkalommal 2004-ben megrendezett Budapest Design Week rendezvénysorozatot a Magyar Formatervezési Tanács azzal a szándékkal hívta életre, hogy közreműködjön a design gazdasági és társadalmi szerepének tudatosításában, a design iránti bizalom növelésében és a terület szereplői közötti kommunikációban.

A Budapest Design Week a designt mint olyan innovatív eszközrendszert és szemléletet igyekszik bemutatni, mely a funkcionális, felhasználói és társadalmi igényeket harmonikusan ötvözi, és a termékek és szolgáltatások létrejöttében egyaránt nélkülözhetetlen eszköz. A fesztivál elsődleges célja, hogy a gazdasági döntéshozók és a hazai vállalkozások figyelmét a designban rejlő lehetőségekre irányítsa, és bemutassa, hogy az üzleti folyamatokba és a vállalati kultúrába beépülő design milyen módokon képes olyan új minőséget és többletértéket teremteni, amely a versenyképességet növeli és lépéselőnyt biztosít a többi piaci szereplővel szemben hazai és nemzetközi téren is.

Ennek érdekében a programsorozatban egyaránt megtalálhatók a nagyközönség számára szervezett események (kiállítások, műhelylátogatások), szakmabelieket érintő rendezvények (kerekasztal-beszélgetések, szakmai előadások, konferenciák, díjátadó gálák, webináriumok stb.), illetve olyan elemek, melyek kifejezetten a gazdasági döntéshozókat segítik munkájukban (befektetői találkozók, esettanulmányok bemutatása, előadások, workshopok).

A Budapest Design Week fesztivált a nemzetközi eseménynaptárhoz igazodva minden október elején rendezik meg. Számos állandó, saját szervezésű programelemet tartalmaz, így minden évben sor kerül egy központi téma meghatározására, valamint a szervezők évről évre számos hazai designstúdió számára nyújtanak bemutatkozási lehetőséget a Nyitott Stúdiók program keretében. Ugyancsak a rendezvénysorozattal egybekötve adják át a Magyar Formatervezési Díjat és Design Management Díjat több kategóriában, mely eseményhez minden alkalommal nyilvános kiállítás is kapcsolódik.

A designkezdeményezések iránti nyitottságot és növekvő érdeklődést jól mutatja, hogy az elmúlt években a Budapest Design Week több vidéki várossal is partnerséget tudott kialakítani.

Tekintettel arra, hogy a programsorozat elsődleges célja a hazai designvállalkozások versenyképességének növelése, bemutatkozásuk elősegítése, tevékenységük népszerűsítése, a szervezők a saját programokon túl lehetőséget nyújtanak a legkülönbözőbb szakmai partnerek (múzeumok, intézmények, iskolák, üzletek, designstúdiók, galériák stb.) önálló bemutatkozására is. A minden év júniusában közzétett részvételi felhívás iránt folyamatos és kiemelkedő az érdeklődés, aminek köszönhetően a szervezők évente 100-120 külső partner számára tudnak bemutatkozási lehetőséget biztosítani a fesztiválon.

A szervezés során a Budapest Design Week munkatársai a műfaji változatosságra is törekednek, így a fesztiválon a design legkülönfélébb megvalósulási formái kapnak teret, a formatervezéstől a divatig, a belsőépítészettől a tervezőgrafikáig, a service designtól az UX/UI designig, a hazai design-ökoszisztéma szinte minden fontos szereplőjét bevonva a programsorozatba.

A Nemzeti Innovációs Ügynökség egyedülálló nemzetközi eseménnyel lép a hazai és nemzetközi innovációs közösség elé. Az éveként megrendezésre kerülő Budapest Innovation Festival célja, hogy párbeszédre és együttműködésre ösztönözze az innovációban érdekelt feleket. A szakmai fesztivál keretein belül az innováció sokszínű alkotóelemeleit kívánjuk egy platformon megjelentetni - legyen szó piaci környezetről, szabályozási folyamatokról, finanszírozásról, mentorálásról, oktatásról, technológiáról, vagy éppen értékteremtésről.

Hisszük, hogy az innovációs ökoszisztéma egymással kölcsönhatásban álló építőkockákból tevődik össze, s a közöttük kialakuló szinergiák kihasználásától lesz sikeres!

A Budapest Innovation Festival koncepciója maga a kooperációk innovációja.

 

Részletek

 

The Hungarian Innovation Agency presents a unique international event to the domestic and international innovation community. The annual Budapest Innovation Festival aims to foster dialogue and collaboration among those interested in innovation. Within the framework of this professional festival, we aim to showcase the diverse elements of innovation on a single platform, whether it concerns the market environment, regulatory processes, financing, mentoring, education, technology, or value creation.

We believe that the innovation ecosystem is composed of interacting building blocks, and success comes from leveraging the synergies that emerge among them! The concept of the Budapest Innovation Festival is the innovation of cooperation itself.

 

Read more

A Nemzeti Innovációs Ügynökség egyik legrégebb óta működtetett közpolitikai programja a Hungarian Startup University Program, azaz a HSUP. Ez Magyarország első országos, e-learning alapú, innovatív vállalkozói képzési programja, melynek célja megismertetni a hazai egyetemistákat az innovációval, felvértezni őket egy innovatív vállalkozás sikeres elindításához szükséges ismeretekkel, továbbá olyan, az innováció irányába pozitív szemléletet, képességeket fejleszteni körükben, ami – innovációs tevékenységtől függetlenül – a munkaerőpiacon is hasznosulni tud.

 

A két egyetemi félévet felölelő program első felében a hallgatók megismerkednek az innovatív gondolkodásmóddal és a startupvilággal, míg a második felében a vállalkozások felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudást sajátíthatják el projektcsapatokba rendeződve, szakmai mentorok segítségével. A legjobb innovatív ötleteket kidolgozó csapatok a program végén piaci szereplők előtt mutatkozhatnak be, akik projektjük továbbviteléhez szükséges felajánlásokat tehetnek nekik.

 

A 2020/21-es tanévben indult program felsőoktatási partnerintézményeinek száma a 2022/23-as tanévre több mint másfélszeresére (32 db), a bevont hallgatók létszáma duplájára, (több mint 4000 fő) nőtt, és több sikertörténetet is kitermelt magából (pl. Scraping Robotics, PetWiseCare, MotivApp). Továbbá a HSUP több rangos elismerést is kapott a nemzetközi ökoszisztémában:

 

a Jeune – Európai Fiatal Vállalkozói Szövetsége 2021-ben a leginnovatívabb üzletfejlesztési projekt díjat ítélte meg a programnak;

 

2021-ben a HSUP-t jelölték a Highlights of Hungary díjra;

 

a 2021-es Dubai Világkiállításra a HSUP is meghívást kapott, így azt a nemzetközi nagyközönség előtt is bemutathattuk,

 

a McKinsey 2022-es szakértői anyaga kiemelte a HSUP-t pozitív példaként mint innovációt népszerűsítő oktatási program.

 

További információért látogass el a HSUP weboldalára:

Dr. Selye János világhírű vegyész, belgyógyász és endokrinológus nevét viseli az a program, amelynek keretében országszerte eddig 24 középiskola kapott támogatást fejlesztési célokra a Nemzeti Innovációs Ügynökség által vezetett és a Magyar Diáklaborok Egyesületével közösen létrehozott konzorciumi pályázatból. A program célja, hogy a természettudományos tantárgyak az iskolai oktatáson túlmutatva, interaktív kísérletezésekkel és tanórákkal szerettesse meg a fiatal középiskolásokkal a tudományos pályát.  

Bővebb információért látogass el a Selye János Diáklabor Hálozat kiépítése program weboldalára:

A Kezdd újra! kampány a Nemzeti Innovációs Ügynökség Kultúraformálás projektjének része. Az ügynökség célja az innováció támogatása és a startup kultúra erősítése Magyarországon. Az átfogó kommunikációs kampány célja, hogy megváltoztassa a vállalkozói attitűdöt Magyarországon. A Kezdd újra! kampány középpontjában olyan sikertörténetek állnak, amelyek bemutatják, hogyan lehet egy sikertelen vállalkozás után túllépni a bukáson.

Ügynökségünk nemzetközi és külpiaci együttműködéseinek, valamint pályázati tanácsadói tevékenységének erősítése céljából több nemzetközi projektben is részt vesz.

Programjaink és pályázataink

Hungarian Startup University Program (HSUP)

Selye János Diáklaborhálózat kiépítése 2. kör

Selye János Diáklaborhálózat kiépítése

Hungarian Startup University Program Támogatás

Hungarian Startup University Program Támogatás - 2023

Pályázati felhívás a Collision 2022 konferenciára

simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since the 1500s, when an unknown printer took a galley of type and scrambled it to make a type specimen book. It has survived not only five centuries, but also the leap into electronic typesetting, remaining essentially unchanged

simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since the 1500s, when an unknown printer took a galley of type and scrambled it to make a type specimen book. It has survived not only five centuries, but also the leap into electronic typesetting, remaining essentially unchanged

simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since the 1500s, when an unknown printer took a galley of type and scrambled it to make a type specimen book. It has survived not only five centuries, but also the leap into electronic typesetting, remaining essentially unchanged

GYIK

Programjaink és pályázataink

imply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry’s standard dummy text ever since the 1500s, when an unknown printer took a galley of type and scrambled it to make a type specimen book. It has survived not only five centuries, but also the leap into electronic typesetting, remaining essentially unchanged. It was popularised in the 1960s with the release of Letraset sheets containing Lorem Ipsum passages, and more recently with deskto

Budapest Design Week

Lorem ipsum dolor sit amet.

Budapest Innovation Festival

Lorem ipsum dolor sit amet.

NIÜTalkx

Lorem ipsum dolor sit amet.

HSUP

Lorem ipsum dolor sit amet

Kultúrafejlesztés

Lorem ipsum dolor sit amet

RRF Projekt

Lorem ipsum dolor sit amet

Selye János Diáklabor Hálózat kiépítése program

Lorem ipsum dolor sit amet