Enterprise Horizon
Program
In person
A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) stratégiai célja az innovatív vállalkozások támogatása abban, hogy a nemzetközi innovációs ökoszisztéma szerves és aktív részévé váljanak. Ezt jelentősen támogatja a Horizon Europe Program, amely az Európai Unió közel 100 milliárd eurós keretösszegű tudományos, kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) célú, közvetlen pénzügyi támogatásokat biztosító alapja. A célunk, hogy a magyar innovatív vállalkozások minél sikeresebben vegyenek részt az EU ezen kutatási és innovációs keretprogramjában ezzel nemcsak bővítve a hazai KFI források horizontját, de bekapcsolva őket az európai innovációs hálózatokba.
MIÉRT FONTOS A RÉSZVÉTEL A HORIZON EUROPE PROGRAMBAN EGY INNOVATÍV VÁLLALAT RÉSZÉRE?
A Horizon Europe (HE) program egy erősen kompetitív pályázati rendszer, ahol a legjobb európai innovátorok (vállalatok, egyetemek, kutatók) és nemzetközi konzorciumaik kapnak támogatást KFI projektjeik megvalósítására. Az ilyen projektekben történő részvétel, a magyar KFI projektek nemzetközi megmérettetése már a fejlesztés szakaszában is erősíti a megvalósuló innovatív termék, új szolgáltatás külpiaci esélyeit. A támogatások összege számottevő, a nyertesek jelentős anyagi hozzájárulást kapnak a projekt megvalósításához.
A HE projektben való részvétel a fejlesztés referenciájaként is szolgál, illetve a résztvevő vállalkozás nemzetközi kapcsolatrendszerének kialakítása és erősítése is megvalósul a HE projekt során. Tekintettel a hazai piac méretére, a legtöbb iparágban jelentős befektetések, gyors növekedés csak a nemzetközi piacra lépéssel érhetők el, így ez a fajta kapcsolatépítés és validálás értékes hozzáadott értéket képvisel.
A HE projekt tevékenység eredményeként megjelenő KFI termék a projekt lezárultával további külpiacra lépési támogatást kaphat a NIÜ XPAND programján keresztül.
MIBEN SEGÍTI AZ INNOVATÍV VÁLLALKOZÁSOKAT AZ ENTERPRISE HORIZON FELKÉSZÍTÉSI PROGRAM?
A Horizon Europe felkészítési program célja egyrészt vállalkozások számára információátadás a sikeres pályázáshoz, másrészt segít a nemzetközi konzorciumépítésben is. A NIÜ által kidolgozott felkészítési rendszerben a részvétel ingyenes, a személyes és/vagy online workshopok során további kapcsolatok és partnerségek kiépítésére nyílik lehetőség, valamint a hazai jó példák, nyertes projektek tapasztalatai is bemutatásra kerülnek.
A több lépcsős felkészítő program során bemutatásra kerül a HE struktúrája, a vállalkozások számára pályázható felhívások, azok feltételei, illetve a sikeres pályázást támogató tippek és trükkök. A résztvevők megismerhetik a pályázás folyamatát az EU Funding and Tenders portáljának használatától a konzorciumépítés kérdésein át az értékelési szempontokig és az értékelés menetéig.
A leendő pályázók segítséget kapnak arra vonatkozóan, hogy milyen pályázati felhívás illeszkedik legjobban a tevékenységükhöz, és hogyan kezdjenek hozzá a pályázat megírásához.
AZ ENTERPRISE HORIZON FELKÉSZÍTÉSI PROGRAM FELÉPÍTÉSE
A program három, egymásra épülő felkészítő alkalomból áll, amelyeket külön-külön is igénybe lehet venni, de egy HE pályázatokban még nem jártas vállalatoknak javasolt a három képzési szinten egymást követően részt venni. A workshopokon max. 30 fő részvétele lehetséges, az egyes képzéseket az év során, a jelentkezések és aktuális felhívások függvényében többször megismételjük.
A Start, azaz az első szint programja a Horizon Europe pályázati rendszerről ismeretekkel nem rendelkező, (ezen a pályán) „kezdő” pályázókat célozza meg. A képzés célja, hogy a résztvevőket segítsük a következő kérdések megválaszolásában: mire képes a vállalkozása, mire jogosult (eligible), milyen felhívásban érdemes elindulni, és hogyan fogjon hozzá.
A workshop keretében a leendő pályázók képet kaphatnak a HE tematikus struktúrájáról (pillérek, horizontális kérdések, Horizon Europe Clusterek, a Clusterekhez kapcsolódó partnerségek, Missziók), a különböző projekt típusokról, az alapvető pályázati feltételekről, valamint a konzorcium építés mikéntjéről. Ismereteket szerezhetnek továbbá a Funding and Tenders pályázati portál felépítéséről, illetve a jogosultsági és pénzügyi alapkérdésekről. A másfél órás felkészítés végén kérdés-válasz szekció keretében konkrét helyzetekre, célzott tematikákra vagy felhívásokra is ki lehet majd térni. Az alapképzéseket a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) Külpiaci igazgatóságának munkatársai tartják, akik több éves gyakorlati pályázói és NCP (Nemzeti kapcsolattartó pontok) tanácsadói tapasztalattal rendelkeznek, valamint egy-egy szakterület kiemelt ismerői. További személyes sikertörténeteket osztanak majd meg olyan magyar pályázók, akik már nyertes pályázattal rendelkeznek a HE keretprogram felhívásaiban.
A Progress a második, haladó szint. Itt már elvárt, hogy a résztvevőnek legyenek ismeretei a Horizon Europe pályázati rendszeréről, és képes legyen körvonalazni, hogy milyen pályázat/felhívás lehet érdekes számára. Ezen a kurzuson részletesebben ismertetjük az egyes pályázati struktúrák felépítését, specifikus elvárásait, egyedi értékelési rendszereit, pénzügyi és elszámolhatósági kérdéseit. Bemutatásra kerülnek a Horizon Europe Clusterek aktuális felhívásai, a Missziók, az EIC pályázatok, a tematika ennek megfelelően változik. Az aktuális felhívások mellett bemutatjuk a konzorcium építés taktikáit, valamint sikeres pályázók is beszámolnak a tapasztalataikról, illetve a résztvevők személyesen is megismerkedhetnek majd az adott téma nemzeti kapcsolattartóival is.
A NIÜ szakemberein kívül tehát külső szakértőket is megszólaltatunk, akiknek személyes tapasztalata van - akár sikeres pályázóként, akár értékelőként - a pályázati rendszerről.
A Submit keretében egyéni pályázatok, illetve pályázati kezdeményezések támogatására kerül sor, egy Horizon szakértőkből álló mentor pool segítségével. A program során egy pályázati felhívást közösen dolgozunk fel a résztvevőkkel, valamint biztosítjuk a pályázati anyagok átnézését, profi pályázatíró segítségével. A SUBMIT a legfelkészültebb cégek számára nyújt egyéni tanácsadást a pályázatírásban, konzorciumépítésben, azaz segítjük a céget nemzetközi konzorciumba bejuttatni. A cél és elvárás ezen a szinten az, hogy minden mentorált beadja a pályázatot és ezáltal a beadott pályázatok színvonala is emelkedjen.
A képzéseken részt vett vállalkozásokból felépülő ENTERPRISE HORIZON Alumni csoporton keresztül a további, első kézből szerzett tapasztalatátadást kívánjuk erősíteni az újabb résztvevők számára. A hosszabb távú kapcsolattartás a résztvevőkkel lehetőséget ad az eredmények mérésére, a felkészítő program folyamatos továbbfejlesztésére. Az Alumni csoportban való részvétel segítheti a képzésen részt vett pályázókat, hogy további információkat kapjanak tőlünk az aktuális pályázatok, képzések, HE véleményezési és információs felhívások kapcsán. Végül, de nem utolsó sorban, az Alumni hálózaton keresztül a résztvevők egymás közötti konzorciumi és network építési lehetőségeit is támogatni kívánjuk.
Az ENTERPRISE HORIZON felkészítő programunk segítségével a cégek pályázati sikerességét szeretnénk elősegíteni, áttételesen a magyar Horizon Europe pályázati sikerarányt és elnyert támogatási keretet javítani. Ezen túlmenően, a NIÜ szolgáltatási szinergiáit kihasználva, amennyiben egy HE KFI projektben fejlesztett termék, résztvevő cég további, külpiacra lépési lehetőségeket is keres, segítjük az XPAND programunkhoz való csatlakozást.
Workshopok
Start - Enterprise Horizon workshop
A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) stratégiai célja az innovatív vállalkozások támogatása abban, hogy a nemzetközi innovációs ökoszisztéma szerves és aktív részévé váljanak. Ezt jelentősen támogatja a Horizon Europe Program, amely az Európai Unió közel 100 milliárd eurós keretösszegű tudományos, kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) célú, közvetlen pénzügyi támogatásokat biztosító alapja. A célunk, hogy a magyar innovatív vállalkozások minél sikeresebben vegyenek részt az EU ezen kutatási és innovációs keretprogramjában ezzel nem csak bővítve a hazai KFI források horizontját, de bekapcsolva őket az európai innovációs hálózatokba.
Progress- Enterprise Horizon workshop