IMPULSE Program

Program

Személyes

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) IMPULSE programja  magyar KKV-k számára szóló szolgáltatás-csomag konkrét innovációs projektek mentorálására, projektfejlesztésére és piacra lépésének támogatására. 

A program  elősegíti a magyar vállalkozások magas piaci potenciállal bíró innovatív termékeinek, szolgáltatásainak piaci hasznosítását. A támogatás célja, hogy a találmányok az ötlettől egészen az üzleti hasznosítás szakaszáig eljussanak, és ne vesszen el egyetlen magyar találmány sem.

A pályázati felhívással nem közvetlen pénzforrást biztosít az ügynökség:   a pályázók bruttó 5, illetve 7,5 millió forint értékű, innovációt támogató szolgáltatáscsomagot nyerhetnek el, amelynek keretében projektfejlesztési, finanszírozási és tőkebevonási, üzletfejlesztési, szellemi tulajdonvédelmi és egyéb témákban részesülhetnek csoportos és személyes tanácsadásban és mentorálásban.

A támogatás két részelemből tevődik össze. A program egy partner számára tervezetten 3 hónap, melynek során a nyertes pályázók három, egymásra épülő témában egyéni tanácsadáson keresztül fejleszthetik innovációs projektjeiket. A program résztvevői különböző szaktanácsadó csapatok közreműködésével személyre szabott projekt- és üzletfejlesztési megoldásokhoz juthatnak. Az  interaktív workshopok során szellemitulajdon-védelemhez, finanszírozáshoz és tőkebevonáshoz, valamint technológiai és innovációs ökoszisztémához kapcsolódó tudás szerezhető.

A szolgáltatási csomag tartalma

Egyéni tanácsadás (havonta akár 15 óra):

  • Projektfejlesztés
  • Üzletfejlesztés
  • Innováció

Workshop témák (alkalmanként 3-3 óra):

  • Iparjogvédelmi oltalom
  • Finanszírozás és tőkebevonás
  • Technológiai és innovációs ökoszisztéma

A támogatási csomagok mindkét szintje tartalmaz mind egyéni tanácsadást (TRL1-4 között 2 témában, TRL 5-9 között 3 témában), mind pedig interaktív workshopokat (3-3 témában).

A szolgáltatások igénybevételére a vállalkozások a NIÜ honlapján megjelenő Címzetti Felhívás dokumentumban leírtak szerint jelentkezhetnek. A felhívás keretében kizárólag a felhívásban ismertetett projektfejlesztési szolgáltatások igénybevételére lehet pályázni. Az igénybevett szolgáltatások értéke csekély összegű, de minimis támogatásnak minősül, az önrész vállalása nélkül vehető igénybe, azaz 100 százalékos támogatási intenzitást jelent. A program a rendelkezésre álló keret kimerüléséig pályázható. Jelentkezni a pályázati helyek függvényében lehet a NIÜ weboldalán.

A pályázat a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal közreműködésével a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból valósul meg.

Letöltések