XPAND Program

Program

Személyes

A Nemzeti Innovációs Ügynökség stratégiai kezdeményezésként tekint az XPAND programra, amelynek célja, hogy támogassa a magyar startupokat és kis- és középvállalkozásokat (kkv-kat) a nemzetközi piacokra való belépésben. A program testreszabott képzéseket, mentorálást és kapcsolatépítési lehetőségeket biztosít, hogy csökkentse a globális piacra lépéshez szükséges időt és költségeket, miközben figyelembe veszi a célpiacok sajátos kihívásait és igényeit.  

A program keretében 2025-ben 228 vállalati képviselő vett részt képzéseinken, és tizennégy üzleti utunkon vagy kiállításunkon összesen 76 cég számára biztosítottunk megjelenési lehetőséget. Az eddig beérkezett visszajelzések alapján több száz üzleti találkozóra került sor, amelyek részben a kiállítási helyszíneken, részben side eventeken, illetve egyedi, cégspecifikus szervezésben valósultak meg. Mindezek eredményeként partnereink számtalan hosszú távú üzleti kapcsolatról számoltak be, amelyeket programunk segített létrehozni. 

Az idei évben az érdeklődő startupok és KKVk számára lehetőséget kínálunk számos kiállításon és üzleti úton való részvételre.  

Az üzleti utakat megelőző képzéssorozatunk három elemből áll, melyek teljesítése feltétele az utakon való részvételnek: kezdő (Ready!), haladó (Steady!) és célpiac-specifikus (Go!), melyek gyakorlati képzéssel és szakértői iránymutatással segítik a résztvevő vállalkozásokat. A kiválasztott cégek hozzáférést kapnak nemzetközi innovációs eseményekhez, üzleti találkozókhoz, amelyek növelik versenyképességüket és nemzetközi láthatóságukat. Az ügynökség évente 100-150 vállalkozás oktatását tűzte ki célul, a legjobban teljesítő cégek pedig közvetlen támogatást kapnak a globális terjeszkedéshez. 

Célunk a program kibővítése, amelynek részeként idén két reverse pitching eseményt szervezünk. Ezek során nagyvállalatok által felvetett problémákra keressük a hazai ökoszisztéma azon szereplőit, akik releváns megoldásokat kínálhatnak. Emellett kiemelt célunk, hogy még aktívabban támogassuk a hazai startupok bejutását nemzetközi akcelerátorprogramokba, ezzel is elősegítve globális sikerüket. 

Az idei évben az alábbi lehetőségeket kínáljuk kiállításon és üzleti úton való részvételre: 

  • Select USA, május 3 - 6., Washington, D.C.
  • Vienna Up!, május 18 - 22., Bécs
  • Stockholm Tech Show, május 26 - 27., Stockholm
  • London Tech Week, június 8 - 10., London
  • VivaTech, június 17 - 20., Párizs
  • Bits & Pretzels, szeptember 29 - október 1., München
  • Global Digital Trade Expo, szeptember 20 - 26., Hangzhou 
  • WebSummit, november 9 - 12., Lisszabon
  • MEDICA, november 16 - 19., Düsseldorf, Németország
  • GITEX Global, december 7 - 11., Dubai 

Tájékoztatjuk, hogy a rendezvényeinken fénykép-, hang- vagy videófelvétel készül, amit az Ügynökség abból a célból készít és tesz közzé, hogy azzal informálja az érintetteket és az érdeklődőket a közérdekű feladatának ellátásával kapcsolatos tevékenységéről.

Program

Személyes


Alszolgáltatások:

Ismerd meg az XPAND Programot és legyél sikeres a nemzetközi terjeszkedésben!

Ismerd meg az XPAND Programot és legyél sikeres a nemzetközi terjeszkedésben!

Általános tájékoztató előadás az XPAND Programról + Q&A lehetőség

KKV
Scaleupok
Startupok
Projekt fázis
Akadémia
Workshop

Workshop

Online

Online

Bővebben
XPAND - Ready! workshop 2026 - Felkészülés a nemzetközi piacra AI-támogatással

XPAND - Ready! workshop 2026 - Felkészülés a nemzetközi piacra AI-támogatással

A GINOP_Plusz-2.1.2-22-2024-00002 azonosítószámú kiemelt projekt keretében megvalósuló XPAND program részeként a Nemzeti Innovációs Ügynökség Ready workshopja segít felmérni a nemzetközi piacra lépési lehetőségeidet és megérteni, mire lesz szükséged ahhoz, hogy sikeresen megugord a következő szintet.

Workshop

Workshop

Személyes

Személyes

Bővebben
XPAND - Steady! workshop 2026 - Üzleti validáció, AI-alapú tesztelés és meggyőző pitch

XPAND - Steady! workshop 2026 - Üzleti validáció, AI-alapú tesztelés és meggyőző pitch

A GINOP_Plusz-2.1.2-22-2024-00002 azonosítószámú kiemelt projekt keretében megvalósuló XPAND program részeként a Nemzeti Innovációs Ügynökség Steady workshopján lehetőséget kapsz arra, hogy megismerd a nemzetközi piacra lépéshez kapcsolódó gyakorlati példákat, és magaddal vihess egy átfogó eszköztárat, amely elősegíti a nemzetközi piacra való sikeres belépés előkészítését.

Workshop

Workshop

Személyes

Személyes

Bővebben