2024-04-19

XPAND: külföldi piacszerzésben segíti a NIÜ az innovatív magyar vállalkozásokat

Még az innovatív magyar vállalkozások többségének is kevés ismerete van arról, hogyan is tudnak nemzetközi szinten is igazán sikeressé válni – ebben segít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló programja, az XPAND.
Az XPAND programsorozat segítségével a különböző felkészültségi szinten lévő kis- és középvállalkozásoknak lehetőségük lesz gyakorlati példákon keresztül megismerni a nemzetközi piacra lépés folyamatát, annak kihívásait és azt is, hogy a különféle országokban milyen sajátosságokra kell odafigyelniük.
 
„A Nemzeti Innovációs Ügynökség kiemelt célja, hogy az innovatív vállalkozások és startupok ne csak itthon, hanem a külföldi piacokon is sikereket érjenek el. A NIÜ új, XPAND névre keresztelt programjának segítségével a terveink szerint több mint félszáz, külföldi terjeszkedésben gondolkodó magyar innovatív vállalat vérteződhet fel a szükséges tudással, és közülük a legfelkészültebbek ki is juthatnak a legjelentősebb globális piacokra 2024-ben. A célunk, hogy minél több, nemzetközileg is versenyképes magyar tulajdonú innovatív vállalat jöjjön létre, ami a magyar gazdaság növekedésének és versenyképességének záloga” – emelte ki a program kapcsán Bódis László, a NIÜ vezérigazgatója.
 
Az XPAND három lépésben segít a cégeknek. Az első a helyzetfelmérés, ahol kiderül, jelenleg hol tartanak a jelentkező vállalkozások és milyen feladatokat kell elvégezniük a nemzetközi piacra lépéshez. A második során konkrét gyakorlati és módszertani ismeretekre tehetnek szert a cégek, a harmadik pedig a konkrét célpiacokkal kapcsolatos tudás elsajátításáról szól. A program jelenleg néhány fejlettség, illetve növekedési potenciál szempontjából kiemelkedő nemzetközi piacot céloz meg, az Amerikai Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot, Szingapúrt, Németországot, Kínát és Kazahsztánt.
 
„A nemzetközi piacra lépés kicsit olyan, mint az innováció: nehéz megfogni, de vannak nagyon fontos jellemzői, amelyeket a vállalkozásoknak el kell sajátítaniuk ahhoz, hogy képesek legyenek megjelenni a nemzetközi piacokon. A láthatóság menedzselését meg kell tanulni, el kell tudni mondani, hogy a cégünk miben és miért más, termékünk miért jobb, miért más, mint a potenciális ügyfelek által jelenleg használt és megszokott. Számtalan példa van arra, hogy ha helyesen vezeti magát egy cég a nemzetközi piacra akkor szinte automatikusan kezdik keresni őket a nemzetközi ügyfelek. A 3 alkalomból álló program arról szól, hogyan lehet minél kisebb erőfeszítéssel, hatékonyan eljutni erre a pontra” – fogalmazott Hild Imre, az Óbuda Uni Venture Capital vezérigazgatója, az XPAND program szakmai témavezetője.
A program április 26-án indul.
 
További információ és jelentkezés: https://niu.hu/services