A Nemzeti Gyógyszerkutatási és Fejlesztési Laboratórium (PharmaLab) program tapasztalataira épít az új, Misszióvezérelt Nemzeti Laboratóriumok program, amelynek nyerteseit a következő hónapokban hirdetik ki - mondta Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója a PharmaLab program projektzáró konferenciáján tartott beszédében 2026. február 25-én Budapesten.
More
Lezárult a „Selye János Diáklaborhálózat kiépítése” című projekt, amely a fiatalok tudományos életpálya felé történő orientálását, valamint a matematika, természettudomány, műszaki és informatikai (MTMI) területek népszerűsítését tűzte ki célul. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap finanszírozásával, összesen 2 milliárd forint pályázati támogatásból megvalósult program országos lefedettségű diáklaborhálózat fejlesztését tette lehetővé. A 2022. november 1. és 2026. január 31. közötti megvalósítási időszakban sor került a meglévő diáklaborok fejlesztésére, új diáklaborok és egy mobillabor kialakítására, valamint hazai és nemzetközi együttműködések bővítésére.
More
Elindul a Medtech Kórházi Inkubátor Program, amely fókuszában az orvosok által létrehozott innovációk felkarolása áll - közölte Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára 2026. február 12-én, a Facebook-odalán közzétett videójában.
More
A tavalyi évi rekordot is messze meghaladó érdeklődés övezte a Magyar Innovációs Szövetség középiskolások számára kiírt versenyét, a 14-20 éves korosztályból idén a tavalyinál 60%-kal több, összesen 497 pályázat érkezett a nagy múltú 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO).
More
Magyarország a sportban, tudományban és a kultúrában élen jár - jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a 2025-ös Science Expo 2025. október 28-i megnyitóján, a budapesti Millenárison.
More
Egészségipari, egészségügyi innovációk támogatására indít programot a kormány, a gyógyszer- és orvostechnikai, valamint kórházi innovációkra 27 milliárd forintot szánnak - jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter 2025. október 17-én, sajtótájékoztatón Budapesten.
More
Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója a Hungarian Startup University Program (HSUP) Facebook-oldalára feltöltött videóban jelentette be, hogy a 2025/26-os tanévben több mint 3 ezer hallgató vette fel az egyetemisták innovációs ismereteit bővítő, startupalapítást ösztönző tantárgyat.
More
Az elmúlt egy évben jelentős előrelépések történtek a magyar kutatás és innováció területén – mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Facebook-oldalán közzétett videóban. A tárcavezető emlékeztetett: a cél, hogy Magyarország 2030-ra Európa tíz leginnovatívabb országa közé tartozzon.
More
A Kutatók éjszakája programsorozatnak az a küldetése, hogy megmutassa: a magyar kutatóintézetek, egyetemek kiváló munkát végeznek, és arra ösztönözze a fiatalokat, hogy kutatói pályát válasszanak - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában 2025. szeptember 25-én.
More
Magyarország új innovátor-generációja kész arra, hogy a laboratóriumok falai közül kilépve meghódítsa a nemzetközi piacokat. A doktoranduszok számára létrehozott Pathway to Business startup indulását nagy érdeklődés övezte a doktoranduszok körében, ami jól mutatja a fiatal kutatók nyitottságát az innováció iránt. Összesen 115 PhD-hallgató jelentkezett, közülük ötvenen ösztöndíjjal és szakmai támogatással építhetik a jövő sikeres magyar Deep Tech vállalkozásait. A Nemzeti Innovációs Ügynökség programjának célja, hogy tudást és szakmai támogatást nyújtson a tudományos kutatások valódi, piacképes vállalkozásokká formálásában.
More
Ismét széles körű érdeklődés övezte a második alkalommal megrendezett Hungarian Innovation Week programsorozatot: a 2025. szeptember 10-19. között lezajlott esemény célja ezúttal is az volt, hogy összefogja az őszi időszakban zajló innovációs, tudományos rendezvényeket, ezzel is erősítve a hazai ökoszisztéma szereplői közötti együttműködéseket. Az idei innovációs hét keretében közel 30 eseményen több mint 10 ezer érdeklődő vett részt.
MoreA hallgatói visszajelzések és a tantárgyfelvételi időszakokhoz való jobb illeszkedés miatt 2025. szeptember 19-ig van lehetősége jelentkeznie a doktoranduszoknak a Pathway to Business programra. A kifejezetten PhD-hallgatóknak szóló vállalkozásfejlesztési program célja, hogy a doktori kutatásokból származó eredményeket piacképes innovációvá alakítsa, és elősegítse új, kutatásalapú vállalkozások megszületését.
More