Ugrás a tartalomra
Idén is felvehető a HSUP: tudás, mentorálás és akár egymillió forint támogatás is jár a hallgatóknak
2026. 09. 01.
Idén is felvehető a HSUP: tudás, mentorálás és akár egymillió forint támogatás is jár a hallgatóknak

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) egyik zászlóshajó programja, a HSUP (Hungarian Startup University Program) a 2026/2027-es tanévben is elérhető a 33 hazai és 1 határon túli, felsőoktatási intézményben. Az ország egyik legjelentősebb egyetemi startup- és innovációs képzése nemcsak a vállalkozói gondolkodás alapjaival ismerteti meg a hallgatókat, de mentorok segítségével segíti az innovatív ötletek megvalósítását, sőt akár egy saját startup elindítását. Az immár 6 éves program több tucat sikertörténetet tud maga mögött.

More
Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot
2026. 08. 29.
Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be 2026. augusztus 29-én, szombaton Debrecenben.

More
Bemutatkoznak a TTC-vezetők: Initium Venture Labs Zrt.
2026. 07. 09.
Bemutatkoznak a TTC-vezetők: Initium Venture Labs Zrt.

Sorozatunkban bemutatjuk az egyetemi, kutatóhelyi technológiatranszfer cégek (TTC) vezetőit. A tizenharmadik részben Haidegger Tamást, az Óbudai Egyetem Initium Venture Labs Zrt. vezérigazgatóját ismerhetik meg.

More
Az innováció Magyarország jövőbeni sikerének kulcsa
2026. 07. 03.
Az innováció Magyarország jövőbeni sikerének kulcsa

Az innováció Magyarország jövőbeni sikerének kulcsa és legfontosabb erőforrása, ezért a kormány kiemelten támogatja a tudomány, a technológia és a startup-ökoszisztéma fejlesztését - mondta Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a Hungarian Startup University Program (HSUP) zárórendezvényén (Demo Day) 2026. július 3-án, pénteken Budapesten.

More
Bemutatkoznak a TTC-vezetők: BME InnoLab
2026. 07. 01.
Bemutatkoznak a TTC-vezetők: BME InnoLab

Sorozatunkban bemutatjuk az egyetemi, kutatóhelyi technológiatranszfer cégek (TTC) vezetőit. A tizenketteid részben Verseghi-Nagy Miklós, a BME InnoLab Zrt. ügyvezető igazgatóját ismerhetik meg.

More
Új digitális tananyagokkal erősödik a magyar felsőoktatás versenyképessége
2026. 06. 30.
Új digitális tananyagokkal erősödik a magyar felsőoktatás versenyképessége

Lezárult a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) hazai felsőoktatás digitális megújítását támogató programja. A fejlesztés eredményeként országszerte közel 500 egyetemi oktató, kutató és szakértő közreműködésével elkészült, több mint 35 ezer oldalnyi tananyagkézirat és 25 ezer médiaelem, amelyek révén közel 90 egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé a hallgatók számára országszerte.

More
Bemutatkoznak a TTC-vezetők: MOME TTC
2026. 06. 25.
Bemutatkoznak a TTC-vezetők: MOME TTC

Sorozatunkban bemutatjuk az egyetemi, kutatóhelyi technológiatranszfer cégek (TTC) vezetőit. A tizenegyedik részben Tóth Mónikát, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) technológiatranszfer szervezetének ügyvezetőjét ismerhetik meg.

More
Bemutatkoznak a TTC-vezetők: Ecotech Nonprofit Zrt.
2026. 06. 11.
Bemutatkoznak a TTC-vezetők: Ecotech Nonprofit Zrt.

Sorozatunkban bemutatjuk az egyetemi, kutatóhelyi technológiatranszfer cégek (TTC) vezetőit. A tizedik részben Csicsák Józsefet, a Dunaújvárosi Egyetem Ecotech Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját ismerhetik meg.

More
Bemutatkoznak a TTC-vezetők: Semmelweis Technológia Transzfer Központ Zrt.
2026. 06. 10.
Bemutatkoznak a TTC-vezetők: Semmelweis Technológia Transzfer Központ Zrt.

Sorozatunkban bemutatjuk az egyetemi, kutatóhelyi technológiatranszfer cégek (TTC) vezetőit. A kilencedik részben Jakab Kittit, a Semmelweis Technológia Transzfer Központ Zrt. vezérigazgatóját ismerhetik meg.

More
Bemutatkoznak a TTC-vezetők: TF-INNO TTC Kft.
2026. 06. 05.
Bemutatkoznak a TTC-vezetők: TF-INNO TTC Kft.

Sorozatunkban bemutatjuk az egyetemi, kutatóhelyi technológiatranszfer cégek (TTC) vezetőit. A nyolcadik részben Végvári–Gerencsér Dorkát, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem TF-INNO TTC Kft. ügyvezetőjét ismerhetik meg.

More
Újra indul a HSUP nagykövet program
2026. 06. 01.
Újra indul a HSUP nagykövet program

A Hungarian Startup University Program (HSUP) ismét meghirdeti nagyköveti programját, amelyre olyan hallgatók jelentkezését várja, akik már sikeresen teljesítették a kurzust, és továbbra is aktív egyetemi tanulmányokat folytatnak. A nagykövetek feladata a program népszerűsítése, a hallgatói közösségek aktivizálása és a helyi események támogatása lesz.

More
Bemutatkoznak a TTC-vezetők: InnoME TTC Kft.
2026. 05. 18.
Bemutatkoznak a TTC-vezetők: InnoME TTC Kft.

Sorozatunkban bemutatjuk az egyetemi, kutatóhelyi technológiatranszfer cégek (TTC) vezetőit. A hetedik részben Várnai Beátát, az InnoME TTC Kft. ügyvezetőjét ismerhetik meg.

More