2025-05-10 19:00

Folytatódik a HSUP Alumni Nights eseménysorozat!

Május 10-én harmadik alkalommal kerül megrendezésre a HSUP Alumni Night, amely a Hungarian Startup University Program korábbi hallgatóinak biztosít találkozási lehetőséget. Az esemény célja, hogy elősegítse a közösségépítést, valamint fórumot teremtsen az innováció iránt elkötelezett fiatal vállalkozók számára a tapasztalatok és ötletek megosztására.

A rendezvény középpontjában ezúttal a startupvezetők előtt álló szervezeti és emberi kihívások állnak. A meghívott előadó, Verő Barbara angyalbefektető és HR szakértő olyan gyakorlati kérdéseket jár körül, mint a társalapító-választás, a csapaton belüli első konfliktusok, a gyenge teljesítmény kezelése vagy a vezetői döntéshozatal kritikus pontjai.

A HSUP Alumni Nights sorozat célja, hogy támogassa az öregdiákokat a vezetővé válás útján, és hozzájáruljon egy erős, összetartó innovációs közösség kialakításához.

Az esemény ingyenes, de regisztárcióhoz kötött!