2024-11-21

A fiatalok sikere nemzetünk sikere

A fiatalok sikere nemzetünk sikere - hangoztatta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, a Tudományos Expo (Science Expo) megnyitóján.

"Az, hogy a kultúra templomába szerveztük meg a Tudományos Expót, annak a nyomatékosítása, hogy a műveltség milyen fontos szerepet tölt be a tudomány fejlődésében és hogy a művészetek hogyan formálják az alapvető és a tudományos személyiségünk kialakulását" - fogalmazott Zsigó Róbert.

Kiemelte: a rendezvény célja, hogy a természettudományoknak még több oldalát ismertesse meg a fiatalokkal, hiszen hazánk versenyképessége szempontjából elengedhetetlen, hogy minél több olyan fiatal legyen, aki érdeklődik a tudomány, a kutatás-fejlesztés és az innováció iránt.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy más ösztönző, figyelemfelkeltő programokra, jó gyakorlatokra is szükség van. Példaként említette a Nemzeti Tudósképző Akadémiát, amely már 16 éves koruktól, érett kutatóvá válásukig segíti a jövő kutatóit céljuk elérésében.

Hozzátette: a Selye János Diáklaborhálózat interaktív programjával népszerűsíti az MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területeket és a kutatói életpályát, a Kémia mindenkinek elnevezésű program pedig a kémiát hivatott megszerettetni a fiatalokkal.

A kutatói lét nem csupán egzisztenciális és karrierlehetőség, hanem egy egész életen át tartó elköteleződés a válaszkeresés és az újdonságok mellett. Ehhez elengedhetetlen, hogy az ember nagy képzelőerővel és műveltséggel rendelkezzen - hangsúlyozta Zsigó Róbert.

Hegyi Péter, az Európai Tudományos Akadémia budapesti Tudásközpontjának igazgatója, a Nemzeti Tudósképző Akadémia programigazgatója kiemelte: a tudományművelők számára a Tudományos Expo igazi ünnep, hiszen megmutathatják a társadalom számára mindazokat az elért eredményeket, melyekkel az emberek mindennapos tevékenységét tudják segíteni.

A háromnapos rendezvény alatt a tudományos kutatás rendkívül széles palettájával találkozhatnak az érdeklődők - hangsúlyozta Hegyi Péter, aki elmondta azt is, hogy a Tudományos Expóra több száz gimnazista fog ellátogatni az ország különböző részeiből.

"Magyarország jövője teljesen egyértelműen azon múlik, hogy milyen példát adunk az utókor számára" - fogalmazott az igazgató.

A Nemzeti Innovációs Ügynökség tájékoztatása szerint a világ egyik legjelentősebb tudománypolitikai konferenciája, a Tudomány világfóruma (World Science Forum) részeként csütörtök és szombat között a KIM szervezésében, a Szépművészeti Múzeumban megvalósuló Tudományos Expo célja, hogy közérthetően, látványosan és széles közönségnek mutassa be a magyar tudomány, kutatás és tehetséggondozás kiemelkedő eredményeit.

Az ingyenesen látogatható rendezvény négy nagy témakörön keresztül (matematika: hálózatok; fizika: mesterséges intelligencia, űrkutatás, mérnöki szakterületek; kémia: energetika; biológia: orvostudományok) nyújt lehetőséget a tudományos ágazatok felfedezésére, emellett pedig rangos kutatók, valamint szaktekintélyek adnak elő.

A Tudományos Expo a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a Nemzeti Innovációs Ügynökség, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat, a Nemzeti Tudósképző Akadémia, valamint a legnagyobb hazai egyetemek együttműködésében valósul meg.

(Forrás: MTI)