2024. június 11-én ismét megrendezésre kerül a magyar startup ökoszisztéma legnagyobb közösségi eseménye, a Startup Safari Budapest. A konferencia gyökereihez visszanyúlva idén ismét több helyszínen kapcsolódhatunk a hazai startup világ szereplőivel. A Startup Safari már több, mint tíz éve kerül megrendezésre Európa-szerte, 2015 óta pedig már nemcsak Berlinben, Párizsban, Münchenben vagy Barcelonában, hanem Budapesten is.
Az elmúlt évek online és hibrid formátumai után, nyáron ismét élőben látogathatók az egyes helyszínek. A konferencián izgalmas előadásokat hallgathatnak meg mindazok, akik érdeklődnek az innováció, a technológiai újítások, és üzleti élet kulisszatitkai iránt.
A tudásmegosztás mellett a Safarin idén is nagy hangsúlyt fektetnek az interaktív programok, kurzusok lehetőségére is: Budapest szívében több, mint 10 helyszínen készülnek változatos workshopokkal, interaktív programokkal kerekasztal beszélgetésekkel, pitchversennyel és networking lehetőségekkel is, ahol a résztvevők kérdezhetnek, ismerkedhetnek, de személyes, egyéni találkozókra is nyílik alkalmuk. Június 10-én, a Startup Safari előestéjén, a Tőkeportál programjai nyitják meg a konferenciát az Impact Hubban. Az esemény mellé már a szervezés korai szakaszában a hazai startup közösség számára olyan fontos szervezetek álltak, mint a Startup Hungary és a Create 26, a Tőkeportál, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda, az OXO Holdings, a Green Brother (az EIT InnoEnergy és Urban Mobility magyarországi partnerei), valamint az MBH Fintechlab, OUVC, NIÜ, HSUP, és az ELTE.
A partnerintézmények célja, hogy a tematikus látogatói utak támogatóiként aktuális, változatos és értékes programokkal gazdagítsák az idei rendezvényt.
A Startup Safarira már elérhetők a kedvezményes super early bird jegyek, amelyek május 1-jéig 4990Ft-ért megvásárolhatók. Bővebb információ a konferencia oldalán vagy a https://tixa.hu/startup-safari-2024 linken található.