2024-07-09

HSUP – bemutatkoztak az idei tanév legjobb projektjei

Összesen 45 millió forintot kaptak a legpiacképesebbnek ítélt egyetemi innovációs projektek a Hungarian Startup University Program (HSUP) keretében. A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) gondozásában futó két féléves egyetemi kurzust idén is a Demo Day zárta. A budapesti eseményen neves szakemberekből álló zsűri előtt 15 csapat mutatta be innovatív projektjét, amelyek közül a legígéretesebbek szakmai felajánlásokkal is gazdagodtak. A Demo Day keretében ismertették a jövő tanévtől életbe lépő változásokat, a korszerűsített tananyagot, az új arculatot, valamint bejelentették, hogy ősztől indul a doktori hallgatóknak és posztdoktori programokban résztvevő kutatóknak szóló HSUP Advanced program is.

Az immár négy éve futó, kétféléves, hiánypótló egyetemi kurzus, a HSUP célja, hogy egyetemi hallgatóknak adjon át a sikeres vállalkozás indítással és az innovációs ökoszisztéma működésével kapcsolatos ismereteket, amely után a legjobb projekt terveket benyújtó hallgatók ösztöndíjat is kapnak, hogy kidolgozzák elképzeléseiket, ami alapján akár egy startup is elindítható lesz.   Ennek megfelelően a program két részből áll: az első félévben a jelentkezők az innovatív gondolkodásmódot és a startup világot ismerik meg videó alapú e-learning tananyagokon keresztül, míg a második félévben akadémiai és piaci szakemberek, mentorok segítségével egy startup vállalkozás felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudás megszerzése van fókuszban. A program minden évben a Demo Day-jel zárul, ahol az elindított projektek közül (2024-ben 178 projektcsapat alakult) a legpiacképesebb 15 mutatkozhat be egy befektetőkből, startup szakértőkből álló zsűri előtt.

A projektcsapatok minden egyes tagja 1-1 millió forintos ösztöndíjban részesült (a 15 csapat 3-3 tagjának, összesen 45 millió forint értékben), a zsűri pedig a legjobbnak ítélt projekteknek különböző szakmai felajánlásokat is tett az esemény zárásaként.

Piacra lépési támogatás és HSUP Advanced
A Demo Day keretében több, programot érintő változást is bejelentettek. Az ősz folyamán a HSUP összes eddigi projektje lehetőséget kap arra, hogy 20 millió forintos projekttámogatást szerezzen. „A támogatás célja a termékfejlesztés és a piacra lépés segítése, amelyre a korábbi évek HSUP résztvevői által, a program keretében kidolgozott projekt piacra vitele céljával alapított startup vállalkozások jelentkezhetnek. A pályázatot szeptemberben hirdetjük meg, az egyéves projektidőszak várhatóan 2025-ben indul” – fogalmazott Bódis László, a NIÜ vezérigazgatója.

Szintén ősszel indul a HSUP Advanced program is. Az Advanced doktori képzésben résztvevőknek, illetve posztdoktori programokban résztvevő kutatóknak szól, célja az új kutatási eredményeken, vagy új technológiai megoldásokon alapuló startupok létrejöttének elősegítése, egy sabbatical-jellegű, anyagi és munkavégzési szabadságot nyújtó képzési- és ösztöndíjprogram által. Ehhez a résztvevők technológia-transzferrel és az új technológiák piacosításával kapcsolatos ismereteket szereznek, illetve a műszaki megvalósításhoz szükséges fejlesztői munkához is támogatást kapnak.

HSUP új arculat
Az eseményen Kutni Mátyás, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) edukációs igazgatója bemutatta a HSUP új arculatát is. Az új arculat egy új kezdetet is jelöl egyben, hiszen a következő tanévtől a program már teljes egészében angol nyelven zajlik majd. 

„A HSUP új logójában a kör egyszerre szimbolizálja az állandó fejlődés és növekedés támogatását, a vállalkozói szellem ösztönzését és fenntartását. A program célja, hogy teljes körű tudást és támogatást nyújtson az innovatív vállalkozásfejlesztés minden aspektusában. De a kör egyben a közösség és összetartás jelképe is: a HSUP során kiemelten fontos az együttműködés, a csoportmunka, az intézmények közötti átjárhatóság és egymás támogatása. Ehhez minden területen támogatást nyújt a program: a tananyaggal, ami mostantól a nemzetköziesítést azzal is segíti, hogy angolul lesz elérhető; a mentorokkal, akik átlendítik a résztvevőket a nehézségeken; valamint a megszerezhető kreditekkel és ösztöndíjjal hozzájárul a sikeres egyetemi munkához is” – emelte ki Kutni Mátyás.

A 2024-es Demo Day-en bemutatkozó csapatok listája itt érhető el.