2024. 12. 18.
Dupláztak a középiskolások: rekordszámú innovációs ötlet érkezett a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára

Soha nem övezte még ekkora érdeklődés Magyar Innovációs Szövetség középiskolások számára kiírt versenyét, a 14-18 éves korosztályból idén a korábbinál kétszer több, közel 300 pályázat érkezett a nagy múltú innovációs versenyre, a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO). A fiatalok körében az innováció slágertémái között olyan területek állnak az élen, mint a fenntarthatóság, az emberek egészségének megtartását célzó projektek vagy a városi közlekedés modernizálása, az alkalmazott technológiák között pedig a mesterséges intelligencia és a 3D nyomtatás a legnépszerűbbek.

Érdekel
2024. 12. 18.
A pályázati programstruktúra célja, hogy Magyarország a világ legjobb innovátor országai közé kerüljön

A jövő évi kutatási innovációs stratégia keretében felvázolt 215 milliárd forintnyi pályázati programstruktúra is azt a célt szolgálja, hogy Magyarország a világ legjobb innovátor országai közé kerüljön - mondta Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár, a NIÜ vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Érdekel
2024. 11. 28.
Újabb százmilliárdos pályázat érkezik az innovatív vállalkozásoknak

Elérhetővé vált a Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című GINOP Plusz felhívás kitöltőprogramja az Elektronikus Pályázó Tájékoztató és Kommunikációs Rendszeren (EPTK). A 106 milliárd forint keretösszegű program a kutatás-fejlesztésen alapuló innovatív termékek és technológiák létrehozását támogatja. Az EPTK-ban való kitöltésre 2025. január 15-ig van lehetőség.

Érdekel
2024. 10. 07.
Bővült a pályázók köre a Rendezvénytámogatási program keretében

Módosult a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) hazai innovációs rendezvények létrejöttét támogató programjának felhívása. A változtatás révén bővült azok köre, akik pályázhatnak a támogatásra, illetve hiánypótlásra is lehetőség nyílik. Fentiek miatt a jelentkezési határidő is módosult, pályázni 2024. október 30-ig lehet.

Érdekel
2024. 10. 07.
Meghirdették a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát

Meghirdették a 14-19 éves fiataloknak szóló, 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát (OTIO), amelynek keretében az önálló projekttel induló fiatalok összesen több mint ötmillió forint jutalmat és költségtérítést kaphatnak, valamint a legeredményesebb felkészítő tanárok és középiskolák is kiemelt támogatást nyernek.

Érdekel
2024. 09. 04.
HSUP: a tanteremtől a startupalapításig

Szeptembertől ismét elérhető lesz a Hungarian Startup University Program (HSUP) több mint 30 felsőoktatási intézményben. A két féléves kurzus célja a hallgatók innovációs ismereteinek szélesítése, valamint az önálló projektjeikre épülő startupalapítás ösztönzése. A program a 2024/25-ös tanévtől kezdődően új arculat mellett, teljesen megújult tananyaggal indul, ráadásul az innováció nemzetközi nyelvén, angolul lesz elérhető, hiszen a sikeres induló vállalkozás alapítóknak külföldi befektetők, vevők és más partnerek előtt is képesnek kell lenniük megállni a helyüket.

Érdekel
2024. 07. 09.
HSUP – bemutatkoztak az idei tanév legjobb projektjei

Összesen 45 millió forintot kaptak a legpiacképesebbnek ítélt egyetemi innovációs projektek a Hungarian Startup University Program (HSUP) keretében. A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) gondozásában futó két féléves egyetemi kurzust idén is a Demo Day zárta. A budapesti eseményen neves szakemberekből álló zsűri előtt 15 csapat mutatta be innovatív projektjét, amelyek közül a legígéretesebbek szakmai felajánlásokkal is gazdagodtak. A Demo Day keretében ismertették a jövő tanévtől életbe lépő változásokat, a korszerűsített tananyagot, az új arculatot, valamint bejelentették, hogy ősztől indul a doktori hallgatóknak és posztdoktori programokban résztvevő kutatóknak szóló HSUP Advanced program is.

Érdekel
2024. 06. 17.
Rubik50: A valódi innováció kortalan

Ötven évvel ezelőtt, 1974-ben találta fel ifj. Rubik Ernő az eredetileg oktatási célokra szánt logikai játékát, amely végül Rubik-kockaként meghódította az egész világot, s a mai napig a magyar kreativitás és innováció egyik legfőbb szimbólumának számít. Rávilágít arra, hogy egy jó innováció évtizedekig fenntarthatja az érdeklődést. Vajon a jelenben egyszerűbben tudná sikerre vinni találmányát a feltaláló? E célból jött létre a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ), amelynek küldetése, hogy a Rubik-kockához hasonló, kiváló innovatív projektek piacravitelét elősegítse.

Érdekel
2024. 06. 10.
Enterprise Horizon: hogyan legyünk sikeresek a nemzetközi innovációs pályázatokon?

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) legújabb szolgáltatása, az Enterprise Horizon program információátadással támogatja az innovatív vállalkozásokat a világ legnagyobb kutatás-fejlesztés és innovációs programjában, Horizon Europe-ban való sikeres részvételben, illetve nemzetközi konzorciumok építésében. Mindez azon törekvések sorát erősíti, amelyek célja a magyar innovatív vállalkozások külpiacra lépésének támogatása, nemzetközi hálózatosodásuk elősegítése, és nem utolsó sorban nemzetközi források bevonása a magyar innovációs ökoszisztémába.

Érdekel
2024. 06. 05.
IMPULSE: innovatív vállalkozások piacra lépését támogatja a NIÜ új programja

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) IMPULSE programjának célja, hogy elősegítse a magyar vállalkozások magas piaci potenciállal bíró innovatív termékeinek, szolgáltatásainak piaci hasznosítását. A pályázók bruttó 5, illetve 7,5 millió forint értékű, innovációt támogató szolgáltatáscsomagot nyerhetnek el, amelynek keretében projektfejlesztési, innovációfinanszírozási, üzletfejlesztési, szellemi tulajdonvédelmi és egyéb témákban részesülhetnek csoportos és személyes tanácsadásban és mentorálásban.

Érdekel
2023. 12. 28.
Több mint 4200 hallgatóval ismét sikeres félévet zárt a HSUP

Már 33 intézmény vesz részt a Nemzeti Innovációs Ügynökség egyetemi startup-programjában, amihez az őszi szemeszterek során közel 14500 hallgató csatlakozott az elmúlt években.

Érdekel
2023. 11. 06.
Konferenciával indult a Selye János Diáklabor Hálózat Kiépítése program

Dr. Selye János világhírű vegyész, belgyógyász és endokrinológus nevét viseli az a program, amelynek keretében országszerte eddig 24 középiskola kapott támogatást fejlesztési célokra a Nemzeti Innovációs Ügynökség által vezetett és a Magyar Diáklaborok Egyesületével közösen létrehozott konzorciumi pályázatból. A program célja, hogy a természettudományos tantárgyak az iskolai oktatáson túlmutatva, interaktív kísérletezésekkel és tanórákkal szerettesse meg a fiatal középiskolásokkal a tudományos pályát.

Érdekel