

Hírek

Magyarországon 2013 óta rendezik meg az egyetemi és főiskolai hallgatók számára meghirdetett Ecotrophelia élelmiszer-innovációs versenyt. A vetélkedés fő célja, hogy a csapatok innovatív élelmiszereket állítsanak elő, és kifejlesztésük során olyan ökológiai szempontokat is figyelembe vegyenek, mint a fenntarthatóság, az élelmiszerpazarlás csökkentése és a rövid ellátási láncok használata. Ezen kívül a termékeknek kereskedelmi potenciállal is bírniuk kell. A hazai megmérettetést a NIÜ is támogatja.
Érdekel
A Nemzeti Innovációs Ügynökség összekapcsolta az egyetemeket a befektetőkkel, hogy segítse a felsőoktatásban megjelenő innovatív ötletek, technológiák piacra jutását - hangsúlyozta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
Érdekel
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) egyetemi tudáshasznosítást támogató TTC-projektje: hiánypótló rendezvényen kapcsolta össze a NIÜ az egyetemeket és az innovációs befektetőket, elősegítve a két szektor együttműködését. Az eseményen az egyetemi technológia transzfer szakértők ismertették a felsőoktatási intézményekben formálódó innovációs projekteket. A potenciális együttműködések bemutatása azért is fontos a befektetőknek, mert az egyetemi tudástranszfer versenyelőnyt és piaci növekedést biztosít az üzleti angyaloknak, inkubátoroknak és kockázati tőkebefektetőknek, egyúttal jó az egyetemeknek és a kutatóknak is, hiszen a kockázatitőke-befektetők nélkülözhetetlenek az innovációik sikeres piacravitelében.
Érdekel
Idén rekordszámú, több mint ötezerötszáz tehetség mutatja be kutatását az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) - közölte Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a nagy múltú verseny szerdai sajtótájékoztatóján a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen
Érdekel
Lehetőséget és támogatást kell biztosítani tudósainknak, hogy Magyarországon tartsuk őket. Ezért is nemzetstratégiai győzelem a nemzeti kutatóhálózat megújulása, a HUN-REN működése, székházuk felavatása pedig kutatóik munkájának elismerése - mondta a köztársasági elnök pénteken a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat új, Alkotmány utcai felújított székházának ünnepélyes megnyitásán.
Érdekel
Idén öten kapták meg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) egyik legrangosabb elismerését, a Jedlik Ányos-díjat, amely a sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerését szolgálja.
Érdekel
A Magyar Tudomány Évében különleges csapatot építünk, amelyhez Tudományos Nagyköveteket keresünk! 16 és 28 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, akik szeretnek csapatban dolgozni és nyitottak új dolgok tanulására. Ha a tudomány iránt szenvedélyesen érdeklődő vagy, aki képes közérthetően és lebilincselően kommunikálni közönség előtt is, ez a program neked szól!
Érdekel
Az innovációs ökoszisztémák megerősítésében és a magyar gazdaság versenyképességének fejlesztésében az egyetemek és az ipar együttműködésének meghatározó szerepe van - mondta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára, a NIÜ vezérigazgatója szerdán Budapesten, az SZTE-Egis Ipari Partnerségi Tanszék megalapításáról szóló megállapodás aláírása alkalmából tartott eseményen.
Érdekel
Új együttműködés indul a Szellemi Tulajdon Világszervezetével - jelentette be Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára, a NIÜ vezérigazgatója szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Érdekel
Tavaly több mint 140 szabadalmi bejelentést tettek az intézmények, ez több mint kétszerese az egy évvel korábbinak - közölte Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Érdekel
Nyitottak a magyar kutatók és vállalkozók a nemzetközi együttműködésre – mondta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára, a NIÜ vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Érdekel
Elkötelezettek vagyunk a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozása mellett, amit az elmúlt fél évben, a magyar uniós elnökség során számos esetben előremozdítottunk - mondta Hankó Balázs hétfőn Budapesten a térség oktatási, kutatási és kulturális minisztereinek kétnapos tanácskozása előtt.
Érdekel