Rekordszámú nevezés érkezett a középiskolai tudományos és innovációs tevékenységet fejlesztő 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO), az érdeklődés kiemelkedő - mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) és a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) közös sajtótájékoztatóján Budapesten. Kiemelte, a fiatalok sikere a nemzet sikere, és a fiatalokkal együtt lesz az ország 2030-ra Európa 10 leginnovatívabb országa között.
Hankó Balázs ismertette: a 14-18 éves korosztályból idén 296 csapat 428 fiatalja méretteti meg magát az OTIO-n, a versenyben 17 külhoni csapat is részt vesz.
A miniszter rámutatott arra, hogy Európa "versenyképességi kátyúba" vezette magát, mert az adatok alapján az 50 legnagyobb technológiai cégből mindössze 4 van az EU-ban, a kockázati tőkének pedig alig 5 százaléka van Európában, az Egyesült Államok részesedése 52 százalék, Kínáé 40 százalék. A tudományos teljesítmény is hanyatlik Európában, a korábbi 25 százalékról az elmúlt bő évtizedben 18 százalékra esett. Az adatok azt mutatják, hogy versenyképességi fordulatra, innovációra van szükség - hangsúlyozta.
Azt mondta, hogy ennek érdekében a GDP 3 százalékát kell innovációra fordítani, csökkenteni kell a nyugati országokhoz viszonyított innovációs különbséget, nagyobb fókuszt kell helyezni az iparvállalatok és az egyetemek együttműködésére, valamint rugalmasabb, innovatívabb szabályozási környezetre van szükség, illetve tehetséges fiatalokra - sorolta.
A magyar modellben az elmúlt 5 évben megduplázták a doktoranduszok számát az egyetemeken, megduplázták a kutató-fejlesztők számát is a magyar iparvállalatoknál, mert egymillió lakosra 6500 kutató-fejlesztő jut, ezt 9 ezerre kell emelni. Az innovációs forrásokat háromszorosára növelték az elmúlt 10 évben, 1042 milliárd forintot fordítanak ilyen célokra. Közölte, hogy mozgásba hozták az innováció világát, mert adókedvezményeket nyújtottak a cégeknek, létrehozták a kutatási és innovációs alapot, megújították a magyar felsőoktatást, és a Neumann János Programot is elindították. Mindehhez új gazdaságpolitikát is társítottak, ezért indították el a Demján Sándor Programot 1410 milliárd forinttal, de emellett mintegy 131 milliárd forint jut majd az innovációs programokra idén.
Emlékeztetett: a cél, hogy 2030-ra Európa 10 leginnovatívabb országa közé kerüljön Magyarország. Ehhez segít a Magyar Innovációs Nagydíj, és az OTIO is, a Magyar Innovációs Nagydíj 33 alkalommal indul. "A fiatalok sikere a nemzet sikere", a fiatalokkal együtt lesz az ország 2030-ra Európa 10 leginnovatívabb országa között - összegezte.
Birkner Zoltán, a MISZ alelnöke elmondta: a szövetség 33. alkalommal hirdette meg kis-, közép- és nagyvállalatok számára a Magyar Innovációs Nagydíjat, amelyre a cégek a gyakorlatban is megvalósult, 2024-ben mérhető üzleti hasznot hozó innovációs projektekkel nevezhetnek még február 10-ig. A pályázat komplex értékelés alapján a legnagyobb, illetve legjelentősebb innovációs teljesítményt keresi és díjazza. Az elmúlt harminckét pályázati felhívásra összesen közel 1500 pályamű érkezett be, ezekből 248 kapott különböző innovációs díjat - mondta.
Kitért arra, hogy a MISZ segíti a tehetséggondozást segítő új program elindítását. Felkarolják az OTIO-n a döntőbe jutott versenyzők mellett azokat a projekteket, amelyek innovációs szempontból potenciált jelentenek, illetve mentorálást és szakmai programokat szerveznek a további értékes innovációs ötletek gazdáinak.
(Forrás: MTI. Képek forrása: KIM.)