Hírek
Soha nem övezte még ekkora érdeklődés Magyar Innovációs Szövetség középiskolások számára kiírt versenyét, a 14-18 éves korosztályból idén a korábbinál kétszer több, közel 300 pályázat érkezett a nagy múltú innovációs versenyre, a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO). A fiatalok körében az innováció slágertémái között olyan területek állnak az élen, mint a fenntarthatóság, az emberek egészségének megtartását célzó projektek vagy a városi közlekedés modernizálása, az alkalmazott technológiák között pedig a mesterséges intelligencia és a 3D nyomtatás a legnépszerűbbek.
ÉrdekelA Magyar Innovációs Szövetség meghosszabbított határidővel várja a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára a jelentkezéseket, melynek határideje 2024. december 9., éjfél. A pályázó diákok összesen több mint ötmillió forint ösztöndíjat és költségtérítést kaphatnak, valamint a legeredményesebb felkészítő tanárok és középiskolák szintén kiemelt támogatásban részesülnek több 10 millió forint értékben.
ÉrdekelMeghirdették a 14-19 éves fiataloknak szóló, 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát (OTIO), amelynek keretében az önálló projekttel induló fiatalok összesen több mint ötmillió forint jutalmat és költségtérítést kaphatnak, valamint a legeredményesebb felkészítő tanárok és középiskolák is kiemelt támogatást nyernek.
ÉrdekelNew York-i befektető érdeklődését is felkeltette a nyíregyházi tanulók bemutatója. A NIÜ támogatásával vett részt Benő Kristóf és Mester Dániel, a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium két tanulója a The Cyprus Institute kutatóintézet által 12-18 éves diákok számára évente megrendezésre kerülő, nemzetközi sCYence Fair 2024 rendezvényen április közepén.
ÉrdekelA Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) és a Magyar Diáklaborok Egyesület közös projektének keretében két újonnan létrejövő és négy fejlesztendő diáklabor kap vissza nem térítendő támogatást a laborok eszközparkjának modernizálására, csúcsminőségű, a kutatói életpályát vonzóvá tevő eszközök és az ezekhez szükséges humánerőforrás biztosítására.
ÉrdekelDr. Selye János világhírű vegyész, belgyógyász és endokrinológus nevét viseli az a program, amelynek keretében országszerte eddig 24 középiskola kapott támogatást fejlesztési célokra a Nemzeti Innovációs Ügynökség által vezetett és a Magyar Diáklaborok Egyesületével közösen létrehozott konzorciumi pályázatból. A program célja, hogy a természettudományos tantárgyak az iskolai oktatáson túlmutatva, interaktív kísérletezésekkel és tanórákkal szerettesse meg a fiatal középiskolásokkal a tudományos pályát.
ÉrdekelSzeptembertől több mint egymilliárd forint támogatásból újul meg 24 középiskolai diáklabor a Selye János Diáklabor Hálózat kiépítésének részeként. A fejlesztések révén a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) gyakorlati eszközökön keresztül szeretné felkelteni a fiatalok figyelmét a kutatói pályák iránt.
Érdekel