2024. 12. 06.
15 milliárd forint nagyvállalati innovációra

Már elérhető az új, nagyvállalati fókuszterületi innovációs program: pályázatot nyújthatnak be magyarországi nagyvállalkozások önállóan, vagy kis- és középvállalkozásokkal együttműködésben, úgynevezett konzorciumi formában. Egyetem vagy kutatóintézet bevonása kötelező a programba - jelentette be Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a NIÜ vezérigazgatója.

Érdekel
2024. 11. 28.
Újabb százmilliárdos pályázat érkezik az innovatív vállalkozásoknak

Elérhetővé vált a Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című GINOP Plusz felhívás kitöltőprogramja az Elektronikus Pályázó Tájékoztató és Kommunikációs Rendszeren (EPTK). A 106 milliárd forint keretösszegű program a kutatás-fejlesztésen alapuló innovatív termékek és technológiák létrehozását támogatja. Az EPTK-ban való kitöltésre 2025. január 15-ig van lehetőség.

Érdekel
2024. 11. 21.
Az egyetemeknek kiemelt szerepük van az ország versenyképességének megerősítésében

Az egyetemeknek és a kutatóintézeteknek kiemelt szerepük van abban, hogy az ország gazdasági versenyképességét megerősítsék - mondta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Érdekel
2024. 11. 11.
Új innovációs utalvány program támogatja a magyar kkv-k innovációs teljesítményének növelését

Új pályázati konstrukciót hirdet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, elsősorban a magyar mikro-, kis és középvállalkozásokat segítve innovációs törekvéseikben.

Érdekel
2024. 11. 04.
Ötvenmilliárd forint támogatást kaptak a pályázók a fókuszterületi innovációs pályázatból

A Neumann János Program (NJP) fókuszterületi innovációs pályázatán 89 pályázó kapott összesen 50 milliárd forint értékű támogatást - közölte Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a NIÜ vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió hétfő reggeli műsorában.

Érdekel
2024. 10. 31.
Nyolcvankilenc projekt kap támogatást a Fókuszterületi innovációs pályázat keretében

A Neumann János-program kiemelt fókuszterületeire érkezett 182 pályázat közül 89 projekt nyert támogatást 50 milliárd forint értékben - jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter október 31-én Budapesten.

Érdekel
2024. 10. 28.
Felgyorsítjuk a kkv-szektornak járó európai uniós források kifizetését

Innovációs programcsomagot hirdet meg a kormány a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak száznyolcvanmilliárd forint értékben – mondta el a Magyar Nemzetnek Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár. A Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója közölte azt is, ebből 106 milliárd forinttal támogatják a kutatás-fejlesztésre alapuló innovatív termékek és technológiák létrehozását, valamint 75 milliárd forinttal a legkisebb vállalkozások üzleti folyamatainak innovációját.

Érdekel
2024. 10. 28.
Az innováció a magyar versenyképesség kulcsa

Az innovációt nevezte a magyar versenyképesség kulcsának a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára október 28-án, hétfőn Debrecenben, a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara Innováció a kkv-szektorban című fórumán tartott előadásában.

Érdekel
2024. 10. 14.
181 milliárd forintra pályázhatnak az innovációra nyitott magyar KKV-k

Októberben több vidéki nagyvárosban (Veszprém után Győr, Miskolc, Szeged, Pécs, Debrecen) is első kézből kaphatnak információkat a vállalkozók az elmúlt évek legnagyobb, KKV-knak szóló innovációs támogatási programjáról: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz két felhívása keretében 75 és 106,88 milliárd forintnyi pályázati pénz érhető el. A cél a vállalkozások innovációs képességeinek javítása, illetve minél exportképesebb termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozásának ösztönzése.

Érdekel
2024. 10. 07.
Bővült a pályázók köre a Rendezvénytámogatási program keretében

Módosult a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) hazai innovációs rendezvények létrejöttét támogató programjának felhívása. A változtatás révén bővült azok köre, akik pályázhatnak a támogatásra, illetve hiánypótlásra is lehetőség nyílik. Fentiek miatt a jelentkezési határidő is módosult, pályázni 2024. október 30-ig lehet.

Érdekel
2024. 09. 25.
181 milliárd forinttal támogatják a kkv-k innovációját a GINOP Pluszban

Az idén és jövőre 181 milliárd forint áll rendelkezésre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Pluszban a kis- és középvállalkozások innovációjának támogatására - jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter.

Érdekel
2024. 09. 24.
A magyar modellt ajánljuk az európai versenyképességi fordulat megvalósításához

A Hungary Innovation Summit rendezvénnyel elindult az idei innovációs hét Budapesten. A Nemzeti Innovációs Ügynökség által szervezett Summiton előadások, workshopok és panelbeszélgetések keretében hazai és nemzetközi szakértők vitatták meg az innováció jövőjét, az új technológiák társadalmi kihívásait és az innovációs ökoszisztémák kiépítésének nemzetközileg sikeres modelljeit.

Érdekel