2024-09-24

A magyar modellt ajánljuk az európai versenyképességi fordulat megvalósításához

A Hungary Innovation Summit rendezvénnyel elindult az idei innovációs hét Budapesten. A Nemzeti Innovációs Ügynökség által szervezett Summiton előadások, workshopok és panelbeszélgetések keretében hazai és nemzetközi szakértők vitatták meg az innováció jövőjét, az új technológiák társadalmi kihívásait és az innovációs ökoszisztémák kiépítésének nemzetközileg sikeres modelljeit.

Európai versenyképességi fordulatra van szükség, a magyar modell sikeres, és jó választ adhat erre - mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Hungary Innovation Summit megnyitóján. Kiemelte: Magyarország megújította a felsőoktatási és szakképzési rendszerét, amelynek eredményeként stratégiai együttműködések születtek a szakképző centrumok, az egyetemek és az iparági szereplők között.

Kitért arra: 1995-ben Európa termelékenysége az Egyesült Államok termelékenységének 95 százalékán állt, míg most csak 80 százalékon. Az 50 legnagyobb technológiai cégből csak négy van az Európai Unióban. Az EU tudományos teljesítménye az elmúlt évtizedekben 8 százalékponttal csökkent, a közösség ezen a területen is lemaradt Kínához és az Egyesült Államokhoz képest - mutatott rá a miniszter. Mindezek alapján óriási és sürgős szükség van az európai versenyképességi fordulatra. Erős és versenyképes Európára van szükség, és a mostani folyamatok nem ezt segítik - hangsúlyozta.

Hankó Balázs kiemelte: nem segíti Európa versenyképességét, hogy bár a közép-európai országok adják az EU lakosságának 24 százalékát, mindössze a kutatási és innovációs források 8 százaléka érkezik ebbe a régióba. Szintén nem segíti az együttműködéseket és a versenyképességet, hogy Brüsszel igaztalan módon zárja ki az európai hálózatokból a magyar egyetemeket. Hankó Balázs szerint a magyar modell eredményességét mutatja, hogy Magyarország a 21. helyen áll az innovációs teljesítmény alapján az EU-ban, míg az egy főre jutó Nobel-díjasok terén a 11., az egy főre jutó olimpiai aranyérmek terén a 13. a világban.

A miniszter kiemelte: 2010 és 2022 között háromszorosára nőtt az állami kutatás-fejlesztési ráfordítások összege, közben a kutatók száma is kétszeresére nőtt az üzleti szektorban, és közel kétszer annyian tanulnak doktori képzésben, mint 5 évvel ezelőtt. Ahhoz, hogy 2030-ra Magyarország az EU legjobb 10 innovátor országa közé kerüljön, az egymillió főre jutó kutató-fejlesztők számának a jelenlegi 6500-ról 9000 fölé kell nőnie - ismertette. A magyar modell kulcselemei közé sorolta a kedvező adórendszert, az innovációs finanszírozás megerősítését, a tudatos befektetés-ösztönző politikát, amely számos kutató-fejlesztő központot vonzott Magyarországra, az egyetemek és az ipar összekapcsolását, valamint a stratégiai fókuszpontok meghatározását a magyar innovációban.

Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója elmondta: a NIÜ feladata, hogy célzott szolgáltatásokkal, tudással és kapcsolatteremtéssel segítse az ökoszisztéma szereplőket - az egyetemeket, a kis- és középvállalkozásokat, a startup vállalkozásokat - abban, hogy minél több innovációt vigyenek sikerrel a külpiacokra. Kiemelt célként említette, hogy növelni szükséges az innovatív vállalkozók számát, az egyetemi tudásra építve több új innovatív vállalkozást kell létrehozni, valamint meg kell erősíteni a hazai kis- és középvállalkozások innovációs aktivitását is.

Az innovatív vállalkozók utánpótlásában a NIÜ zászlóshajónak tekinti a Hungarian Startup University Programot (HSUP). Az XPAND programsorozat segítségével a NIÜ az innovatív mikro-, kis és középvállalkozásokat, illetve startupokat segíti gyakorlati példákon keresztül megismerni a nemzetközi piacra lépés folyamatát, annak kihívásait és azt is, hogy az egyes országokban milyen sajátosságokra kell odafigyelniük. Bódis László végül kitért arra, hogy a következő hónapokban számos új szolgáltatást indítanak az egyetemi kutatók és a vállalkozások számára, amelyekről a NIÜ honlapján és közösségi média felületein tudnak az érdeklődők tájékozódni.

A Hungary Innovation Week nyitóeseményén több mint 10 ország szakértői vitatták meg az innováció és a startup-világ legújabb trendjeit és aktuális kérdéseit. A Nemzeti Innovációs Ügynökség rendezvényének középpontjában az innováció jövője és hatásai álltak. Az esemény keynote előadója Jon Medved, az OurCrowd globális kockázati tőkeplatform alapítója és vezérigazgatója volt, aki arról beszélt, melyek egy virágzó stratup és innovációs ökoszisztéma jellemzői, miben kellene erősödnie Magyarországnak ahhoz, hogy technológiai és innovációs téren Izraelhez hasonlóvá váljon.

A rendezvény kiváló lehetőséget nyújtott a kapcsolatépítésre, tapasztalatcserére és új együttműködésekre, elősegítve a nemzeti és nemzetközi innovációs ökoszisztéma fejlődését. Olyan vállalatok és szervezetek képviselői, mint az OurCrowd, a Richter, a Bosch, a Wigner Fizikai Kutatóközpont, az SZTAKI, az Evosoft, a Dealroom, az OECD, a Deep Ecosystem tartottak előadást vagy cseréltek eszmét a színpadon.

A Hungary Innovation Summiton a vezető magyar K+F vállalatok szakértői vitatták meg a K+F üzletre és az innovációs ökoszisztémára gyakorolt hatását. Emellett az érdeklődők megismerkedhettek néhány nemzetközi (uniós, osztrák, cseh) innovációs ügynökség munkájával és legjobb gyakorlataival, valamint a mesterséges intelligencia és a bionika térhódításáról is izgalmas beszélgetés zajlott. Ezen kívül három ülésszak (Innováció, Startupok, Egyetemek és vállalkozások közötti partnerségek) olyan témákat tárgyaltak, mint a társadalmi innováció; a kudarcokból tanuló sikeres vállalkozók; az innováció mérésének módszerei; és a startup ökoszisztémák ideális fejlődése.

Az esemény kiegészítő programjaként, a Rubik-kocka feltalálásának 50. évfordulója alkalmából néhány magyar, játékipari vállalkozás (LavosBall, Feel Flux, Gémklub, REGIO JÁTÉK) is bemutatkozott egy kisebb kiállítás keretében.