

Hírek

A magyar kutatókat és a magyar gazdaságot segíti a HU-rizont program 2025-ös pályázata, amelyre 8 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre - jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten.
Érdekel
A Nemzeti Tudománypolitikai Tanács döntése alapján megszületett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap idei Programstratégiája, amely immár részleteiben is megismerhető. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter tavaly decemberben már bejelentette, hogy 2025-ben az NKFI Alap hazai forrásai és a GINOP Plusz innovációs célú pályázatai együttesen mintegy 215 milliárd forintnyi támogatást kínálnak a magyar kutatási és innovációs ökoszisztémának.
Érdekel
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap innovációs, valamit kutatási pályázataira idén 215 milliárd forintot fordítanak nemzeti és európai uniós társfinanszírozású programokon keresztül - közölte Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.
Érdekel
Elkötelezettek vagyunk a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozása mellett, amit az elmúlt fél évben, a magyar uniós elnökség során számos esetben előremozdítottunk - mondta Hankó Balázs hétfőn Budapesten a térség oktatási, kutatási és kulturális minisztereinek kétnapos tanácskozása előtt.
Érdekel
Innovációs programcsomagot hirdet meg a kormány a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak száznyolcvanmilliárd forint értékben – mondta el a Magyar Nemzetnek Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár. A Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója közölte azt is, ebből 106 milliárd forinttal támogatják a kutatás-fejlesztésre alapuló innovatív termékek és technológiák létrehozását, valamint 75 milliárd forinttal a legkisebb vállalkozások üzleti folyamatainak innovációját.
Érdekel
Magyarország jó gyakorlatokkal és példákkal segíti, hogy a Nyugat-Balkán régió államainak gazdasága minél inkább a kutatásra és innovációra épüljön, ezzel is növelve a régió versenyképességét és erősítve a közép-európai országokkal – így Magyarországgal – fennálló gazdasági kapcsolatokat, ami Magyarország számára is kiemelten fontos. A Balkán Gazdasági Fórum (Balkan Economic Forum) célja, hogy a helyi és nemzetközi szakemberek jobban megismerjék a térség működését és megosszák egymással országaik jógyakorlatait olyan területeken, mint a körforgásos gazdaság, a kutatás és innováció, vagy a klímaváltozás hatásainak kezelése.
Érdekel
Októberben több vidéki nagyvárosban (Veszprém után Győr, Miskolc, Szeged, Pécs, Debrecen) is első kézből kaphatnak információkat a vállalkozók az elmúlt évek legnagyobb, KKV-knak szóló innovációs támogatási programjáról: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz két felhívása keretében 75 és 106,88 milliárd forintnyi pályázati pénz érhető el. A cél a vállalkozások innovációs képességeinek javítása, illetve minél exportképesebb termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozásának ösztönzése.
Érdekel
Az idén és jövőre 181 milliárd forint áll rendelkezésre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Pluszban a kis- és középvállalkozások innovációjának támogatására - jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter.
Érdekel
A Hungary Innovation Summit rendezvénnyel elindult az idei innovációs hét Budapesten. A Nemzeti Innovációs Ügynökség által szervezett Summiton előadások, workshopok és panelbeszélgetések keretében hazai és nemzetközi szakértők vitatták meg az innováció jövőjét, az új technológiák társadalmi kihívásait és az innovációs ökoszisztémák kiépítésének nemzetközileg sikeres modelljeit.
Érdekel
Magyarország a díszvendége a világ egyik legrangosabb innovációs eseményének, a kínai Pujiang Innovációs Fórumnak Sanghajban. A szeptember 7-10. között zajló, nagyszabású rendezvényen hazánk egy 40 fős, szakpolitikusokból, tudósokból, vállalati és egyetemi vezetőkből álló delegációval képviselteti magát. A delegációt Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója vezeti.
Érdekel
Szeptembertől ismét elérhető lesz a Hungarian Startup University Program (HSUP) több mint 30 felsőoktatási intézményben. A két féléves kurzus célja a hallgatók innovációs ismereteinek szélesítése, valamint az önálló projektjeikre épülő startupalapítás ösztönzése. A program a 2024/25-ös tanévtől kezdődően új arculat mellett, teljesen megújult tananyaggal indul, ráadásul az innováció nemzetközi nyelvén, angolul lesz elérhető, hiszen a sikeres induló vállalkozás alapítóknak külföldi befektetők, vevők és más partnerek előtt is képesnek kell lenniük megállni a helyüket.
Érdekel
Nemzetközi konferencia nyitja a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) által életre hívott Hungary Innovation Week rendezvénysorozatot. A Hungary Innovation Summit az innováció, a technológiai fejlesztések és az újító gondolatok iránt érdeklődők kiemelt rendezvénye. A Summit keynote előadója Jon Medved, a globális kockázatitőke-platform OurCrowd alapítója és vezérigazgatója lesz. A magyar kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország Európa tíz leginnovatívabb országa között legyen.
Érdekel