Tovább erősítik az egyetemek és a gazdaság összekapcsolódását, 6 milliárd forintból új pályázat indul, amelynek célja, hogy az egyetemi tudást piacra segítő technológia-transzfer vállalatok (TTC) fejlődését segítse - közölte Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára, a NIÜ vezérigazgatója 2026. március 18-án a Facebook-oldalán.
Érdekel
Két évvel ezelőtt alakult meg a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ), amelynek célja a hazai innovációs ökoszisztéma erősítése, versenyképességének javítása, az innovációs ökoszisztéma szereplőinek összekapcsolása. Az eltelt időszakban az ügynökség több mint 2 ezer vállalkozást segített különböző szolgáltatásaival, több mint 100 innovatív vállalkozást sikerrel támogatott a külpiacra lépésben, több ezer hallgató innovációs képzésében játszott főszerepet, valamint 15 egyetemet támogatott a kutatási eredményeik piaci hasznosításában és az iparral való összekapcsolódásban.
Érdekel